2019. március 18., hétfő

21. századi készségek




Ma már szinte minden munkahelyen nagy hangsúlyt fektetnek az együtt működésre, a csapatmunkára, ezért fontos minél hamarabb elkezdeni ennek a készségnek a fejlesztését. Továbbá fontos még megemlíteni azt, hogy az ilyen együttműködések során a tanulók elfogadóbbá válhatnak, nőhet az önbizalmuk, megtanulhatnak kompromisszumokat kötni, vitatkozni. Tehát rengeteg különböző területen fejlődhetnek, még az előtt, hogy ki lépnének a munka világába.
Ezt a készséget többféleképpen is lehet fejleszteni például páros-, csoportmunka, projektekkel. Természetesen ez megvalósulhat az iskolán belül (az osztályban) vagy egy nyelvóra keretén belül akár külföldi diákokkal az internet, cserediák program segítségével, tehát a már említettek mellett megismerhetnek más kultúrákat is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Digitális történet mesélés- Ezt szeretném értékelésre

Angol órán készítsenek a diákok 3 fős csoportokban egy videót "Legjobb nyári emléke(i)m" címmel. A videóban mind a három diák b...